Nagy szeretettel köszöntünk az RBC színes, vidám, mozgással és élményekkel teli világában! Rengeteget gondolkoztunk, terveztünk és dolgoztunk azért, hogy egy
olyan applikációt hozzunk létre, ami nem személytelen,
amin keresztül akár a bolygó másik végére is eljuttathatjuk a minőségi mozgást, tudást és csapatélményt. Most pedig rajtad a sor! Érjük el együtt a céljaidat!
Ubuntu? Hygge? Ikigai? A legújabb és legizgalmasabb mozgásprogramunk hely és időfüggetlen. Olyannyira, hogy útra kelünk és 5 kontinens 25 országát mozogjuk körbe együtt, a saját otthonod kényelméből. Ha pedig már utazunk, akkor alaposan körül is nézünk. Megismerünk egy-egy olyan, az adott országra jellemző életfilozófiát is, melyek nagyon jól jönnek a mindennapokban. Minden napra jut egy szemléletformáló üzenetet is tőlem neked, ráadásul mennyei, színes-ízes ételekkel is készültem neked.
Igen, ha
– Szeretnél kizökkenni a megszokott mindennapokból
– Szeretnéd új ingerekket, új ízekkel, új gondolatokkal színesíteni az életedet
– Rendszeresen mozogsz és nem vagy teljesen kezdő
A TripleX training egy modern szemléletű, orvos- és sporttudományi eredményekre épülő mozgásprogram. Alapgondolata az a tény, hogy a derékfájást sok esetben a gerinc, a vállöv és a medence körül felborult izomegyensúly miatt kialakuló helytelen mozgásminták és kompenzációk okozzák.
A helytelen mozgásminták rendszeres ismétlése a gerinc körüli képletek túlterhelését, hosszú távon akár károsodását okozzák. Ez szakszerű edzésprogrammal jó eséllyel megelőzhető. Ha pedig már megtörtént, akkor a mozgásminták rendezésével, a mozgásrendszer idegrendszeri irányításának újra programozásával tudunk segíteni.
1. MOBILIZÁCIÓ – az ízületek helyes pozíciójának, mozgékonyságának helyreállítása
2. STABILIZÁCIÓ – a neuromuszkuláris kontroll kialakítása
3. MOZGÁSMINTÁK – tanulása, gyakorlása
Otthon csak az első, mobilizációs szakaszt tudod elvégezni, a program további szakaszai szakképzett TripleX tréner felügyeletét igénylik.
Otthon csak az első, 5 hetes mobilizációs szakaszt tudod elvégezni, a program további szakaszai szakképzett TripleX tréner felügyeletét igénylik.
A 8 hetes RBC START kezdő mozgásprogram heti 2 edzése során, az optimális ízületi mozgás A 8 hetes RBC START kezdő mozgásprogram heti 2 edzése során, az optimális ízületi mozgástartományok kialakításán, az alap mozgásminták gyakorlásán lesz a fókusz. Megtanuljuk a funkcionális edzés alapgyakorlatait, biztos alapot építünk, bevezetjük a rendszeres mozgást a mindennapjaidba és olyan hasznos tudnivalókkal látunk el, melyek nagyban hozzájárulnak egy kiegyensúlyozott életmód kialakításához. tartományok kialakításán, az alap mozgásminták gyakorlásán lesz a fókusz. Megtanuljuk a funkcionális edzés alapgyakorlatait, biztos alapot építünk, bevezetjük a rendszeres mozgást a mindennapjaidba és olyan hasznos tudnivalókkal látunk el, melyek nagyban hozzájárulnak egy kiegyensúlyozott életmód kialakításához.
Azoknak, akik most szeretnék elkezdeni a rendszeres testmozgást, és szeretnének fokozatosan, biztos alapot építeni a hosszútávú sportoláshoz.
Azoknak, akik hosszabb mozgásszegény időszak után szeretnének újra aktív életet élni.
Azoknak, akik biztonságos és jól felépített edzésprogramot keresnek, ami figyelembe veszi a jelenlegi edzettségi szintjüket.
Akik nemcsak mozogni szeretnének, hanem a tanulásra is nyitottak.
– SMR henger
– kézisúlyzó
– gumiszalag
– stabil szék / doboz
– internet
Az RBC NEXT 24 hetes online edzésprogram azoknak való, akik már rendelkeznek edzésmúlttal és készen állnak a következő szintre lépni. Ez a program tökéletes választás, ha szeretnéd tovább fejleszteni az erőnlétedet, állóképességedet és mobilitásodat otthoni környezetben.
A heti két vagy három edzés során intenzívebb edzésekkel, összetettebb gyakorlatokkal találkozol, amelyek az eddigi alapokra építkezve segítenek még jobb eredményeket elérni. A videókat az RBC csapattagok élő edzésein forgattuk, így olyan élményt nyújtanak, mintha velünk lennél a teremben. Az RBC NEXT nemcsak a testedet, hanem a kitartásodat és motivációdat is próbára teszi, miközben segít fenntartani az elkötelezettséged a céljaid iránt. Az RBC Klubtagságot is javasoljuk mellé, hogy mindenre kiterjedően változtathass az életmódodon.
Azoknak, akik már rendelkeznek edzésmúlttal és tisztában vannak a funkcionális edzés alapjaival, jól ismerik a gyakorlatokat.
Azoknak, akik rendszeresen edzenek, de szeretnének szintet lépni.
Azoknak akiknek jól jön egy kis motiváció. A program edzéseit az RBC tagjaival forgattuk, így olyan, mintha velünk lennél a teremben!
Azoknak, akik szeretnek önállóan edzeni otthon, szabadtéren vagy teremben, de nem szeretnének lemondani a változatos, mindig kihívást jelentő gyakorlatokról.